Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Keresztes Ildiko

Keresztes Ildikó :::Élete::: 1985-ben előadó művészeti képesítést szerzett az Országos Zenei Központban. 1987 és 1988 között az Ungár együttessel Skandináviában turnézott. Ekkoriban tagja volt a Kormoránnak és a Rózsaszín Bombázók nevű együttesnek is. Utóbbi zenekarral Ildikó elnyerte az Interpop Fesztivál 2. helyezését valamint a különdíját is 1988-ban. Ugyanebben az évben elkezdődött színésznői karrierje is. A ’90-es évek elején már igen sok darabban játszott (pl.: István, a király, Mindhalálig Beatles, Sakk, A kölyök stb.) 1992-ben 3. helyezést ért el az Egri Táncdalfesztiválon Forgács Péterrel. Ismét énekelt a Kormorán albumain, vokalista volt az Edda Művek, a Bikini, az East, és a Tátrai Band 1-1 lemezén. 1994-ben a Budapest Sportcsarnokban volt az East együttesnek egy nagykoncertje, ahol ő volt a sztárvendég. Takáts Tamással duettet énekelt 2 dalban ('56, A szerelem sivataga). A Kis Romulus című sorozatban is szerepet kapott. 1995-től a Soproni Petőfi Színház színésznője, 2006-tól örökös tagja. Sopronban jelentős szerepeket játszik különböző prózai- és zenés darabokban. 1996-ban több popegyüttesnek is felénekelt pár dalt. Az UFO, a 4F-Club de még az Irigy Hónaljmirigy együttesek lemezein is énekelt. Ugyanebben az évben az Edda elkészítette az Elvarázsolt Edda-dalok c. albumát, amin csokorba- gyűjtötték a legnagyobb Edda slágereket, és Magyarország legnagyobb előadóművészei énekelték el ezeket. Ildikó az "Álom ez a nap" című rockszámot kapta. 96’-ban a Neonrománc című filmben is szerepelt. 1997-ben megkapta első EMeRTon-díját "az év musical-énekesnője" kategóriában. 1998-ban ismét énekelt a Kormoránban, valamint a Margitszigeti Színpadon bemutatták A költő visszatér című rockoperát (10 évvel ezelőtt is játszották a darabot, 1988-ban) 1999-ben megjelenik első szólólemeze Nem tudod elvenni a kedvem... címmel. A lemezen pergős, gyors rock számok is hallhatóak a líraiak mellett. A zenéket Szekeres Tamás szerezte, akit sokan Európa legjobb gitárosaként tartanak számon, a szövegeket Novák Péter írta. Ildikó duettet énekelt a lemezen Novákkal és Balázs Fecóval. A "Nem a miénk az ég" című dala pedig hatalmas sláger lett. Még ugyanebben az évben az Omega zenekarnak volt egy nagykoncertje a Népstadionban, ahol Edwin Baloghgal elénekelték közösen a "Nem a miénk az ég" és a "White Dove" c. dalokat. Ildikó 2004 és 2007 között vokálozott az Omegának. 2000-ben a szólólemezéért megkapta második EMeRTon-díját "az év énekesnője" kategóriában. Ugyanebben az évben egy fergeteges nagykoncertet adott a Budai Parkszínpadon, és bemutatták a Madách Színházban az Ábrahám és Izsák című musicalt. 2001-ben megjelent második szólólemeze Nekem más kell címmel. Az albumokon lévő dalokat Szűcs Norbert gitáros szerezte, a szövegeket Adamis Anna írta. A lemezkészítés után Artisjus-díjat kapott musical kategóriában, valamint játszott a Ruttkai Éva Színházban, olyan darabokban, mint a Nyolc nő, Doktor úr, vagy a Cabaret. 2005-ben a Csak szex és más semmi című film készítői felkérték hogy énekelje el a film betétdalát. A dalt Madarász Gábor gitáros szerezte, Ildikó 2006-ban meg is kapta érte a "Magyar Oscar"-t, a VoxCar-díjat. Szintén 2006-ban a Margitszigeti Színpadon bemutatták A 3 testőrt, a Papp László Budapest Sportarénában pedig az 56 csepp vért, amiből mozifilm is készült. 2007-ben újabb filmdal feléneklése következett: a Lora mozié. Az alternatív rock dalt Hrutka Róbert szerezte. 2007 tavaszán feleségül ment Kicska Lászlóhoz, az Edda basszusgitárosához, akivel akkor már 20 éve együtt élt. 2007-ben és 2008-ban két Koltay Gergely lemezen is énekelt. 2008 szeptemberében megjelent harmadik nagylemeze Minden ami szép volt címmel. Az albumon feldolgozások hallhatóak az elmúlt 20-30 év legszebb és legjobb rock-balladáiból. Az albumot Szekeres Tamás készítette. 2008 őszétől állandó fellépője a Csináljuk a fesztivált című zenei műsornak. 2009-ben kísérőzenekart alapított Keresztes Ildikó Band névvel, melynek tagjai: Szekeres Tamás (gitár), Egyházi Gábor (basszusgitár), Gömöry Zsolt (billentyű) és Sümeghi Tamás (dob). 2009 decemberében Tabáni Istvánnal duettet énekelt a Csillag születik 2 döntőjében. 2010 tavaszán jelent meg negyedik nagylemeze Csak játszom címmel. Az albumon feldolgozások hallhatóak ismertebb és ismeretlenebb dalokból. 2 új szám is hallható a lemezen (Csak a miénk, A nevem), ezek Björn Lodin svéd zeneszerző dalai, Orbán Tamás és Szabó Eszter írt rájuk szöveget. Az album zenei rendezője Szekeres Tamás, a dalok többségében ő gitározik. Keresztes Ildikó a 2010 őszén induló X-faktor c. tehetségkutató műsor egyik zsűritagja és egyben mentora is lesz. Díjak és jelölések [szerkesztés] Keresztes Ildikó egy 2010. augusztus 28-i koncerten 1989: Rostock (NDK) - Nemzetközi dalfesztivál - előadói díj 1989: Ulanbator (Mongólia) - Nemzetközi dalfesztivál II. díj 1992: Egri dalfesztivál - duett Forgách Péterrel - III. díj 1997: EMeRTon-díj – Az év musical énekesnője 1999: EMeRTon-díj – Az év énekesnője 2001: Artisjus-díj - Musical 2002: Arany Zsiráf-díj - Az év hazai rock albuma - jelölés (Nekem más kell) 2006: VoxCar-díj – A legjobb filmbetét dal Csak szex és más semmi 2007: Oscar-díj - A legjobb női mellékszereplő - jelölés (56 csepp vér)
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.