Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Bak: A Bak jegy szülöttei 2011-be érzékelni fogják a bolygók jótékony impulzusait. Munka területén egy erős csapattal fog dolgozni, a siker pedig garantált lesz.

Megértőképességének és toleranciájának köszönhetően morális elismerésben részesítik Önt, ami kellő energiát szolgáltat ahhoz, hogy a legnehezebb akadályokat is sikeresen vegye. Áldozatot kell hoznia saját-, és mások ügyei miatt is. Az anyagi elismerés ugyan várattat magára, de az év második felében már ennek gyümölcseit is élvezheti. Érzelmi szempontból nyugodt időszaknak néz elébe. Kiegyensúlyozottság és párkapcsolati béke iránti szomja egyre nagyobb. Olyan személyt vonzhat életébe, akinek nagy igénye van a biztonságra. A tartós kapcsolatban élőknek pedig minden eddiginél több intimitásban lehet részük. Az Ön által tanúsított türelem már a tavasz kezdetén meghozza gyümölcsét, a szerelmi harmónia stabilizálódni látszik. Anyagi vonatkozásban nem remélt sikerekben lesz része. A Plútó segítéségre lesz mindenben ami örökséggel, kiadásokkal kapcsolatos. A siker Ön körül ólálkodik, legyen résen. Az elmúlt év folyamán megcsappant vitalitása 2011-ben csúcsformában lesz. A Szaturnusz és a Mars hatására a türelmetlenséggel hadi lábon állhat, ugyanakkor segítségére lesznek abban, hogy rossz egészségügyi szokásaitól megszabaduljon.

 

A mappában található képek előnézete Diana hercegnő

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.